Projekt leírás

Az egyetemek általában nem engedhetik meg maguknak, hogy egy adott multidiszciplináris tudományág összes területét lefedve alakítsák ki a szükséges infrastruktúrát, a tisztaszobákat, technológiákat, valamint, a megfelelő számú szakértői hátteret.
A laborgyakorlatok, CAD eszközök, projektötletek és a rendelkezésre álló infrastruktúra megosztása egyfajta “oktatási felhőt” képez, amely a felhő alapú infrastruktúrára (szoftver/hardver) épül. A projekt megvalósulása során nyolc európai felsőoktatási intézmény és nyolc kis- és középvállalat fejleszt közösen különféle virtuális tananyagokat legalább 16 kurzushoz, melyek a következő témaköröket fedik le: integrált áramkörök és rendszerek CAD eszközei, technológiái, tesztelési módszerei és alkalmazás területei. Ezeket a kurzusokat Nyitott Oktatási Segédanyagokként (OER – Open Educational Resources) tesszük közzé, ezzel is erősítve a virtuális mobilitást. A projektben részt vevő egyetemek a projekt partnerek számára egy felhőalapú oktatási rendszer keretében biztosítanak távhozzáférést az egyetemek felszereléseihez, laboratóriumi kutatási- illetve szoftver rendszereihez, ezzel nyújtva hozzáférést új erőforrásokhoz.

Célkitűzések

  • Az intézményi oktatók, hallgatók megosztott IT infrastruktúrára, oktatási anyagokra, tanulási erőforrásokra vonatkozó igényeinek elemzése a vállalatok követelményeinek figyelembe vételével. Az elemzés eredményei alapján az mClouds rendszer funkcionális specifikációjának meghatározása.
  • A projekt felsőoktatási intézményi (FI) partnereinek valamint a kis- és középvállalati (KKV) partnereinek hálózatba szervezése, hogy ötleteket, módszertanokat és tapasztalatokat oszthassanak meg. Mindezt annak érdekében, hogy a FI oktatási programjainak fejlesztése az ipari szektor gyors technológiai változásait követni tudja, és hogy közösen munkakör-specifikus oktatási modulokat fejlesszenek.
  • Az mClouds rendszer fejlesztése, továbbá a megosztott szerver infrastruktúra, a megosztott virtuális erőforrások és a CAD eszközök távhozzáférésének megvalósítása.
  • A virtuális szolgáltatások pilot (kísérleti) vizsgálata, és az oktatók, valamint a technikai személyzet kiképzése a szolgáltatások használatára.
  • A közösen fejlesztett mikroelektronikai témájú nyitott oktatási segédanyagok beillesztése a partnerek oktatási rendszerébe.

Főbb tevékenységek

  • Projekt menedzsment.
  • Igények elemzése.
  • Virtuális tananyagok adaptációja.
  • Értékelés, pilot vizsgálatok.
  • Eredmények terjesztése (disszemináció).
  • Eredmények hasznosítása.

A projekt várható hatása

A hallgatókra vonatkozó hatás az ezen a területen működő legkiválóbb tanszékek által fejlesztett, specializált kurzusokon való részvétel lehetőségén mutatkozik; valamint távelérésű, fejlett berendezésparkkal és felszereléssel rendelkező laborok távhozzáférésével, gyakorlati szakismeretek és kompetenciák megszerzésének lehetőségén keresztül valósul meg.
Az oktatókra vonatkozó hatás az infrastruktúra használatának, és az új, megosztott oktatási tananyagok alkalmazásának lehetőségén keresztül valósul meg.
Az egyetemek várható haszna a Felsőoktatásban a képzés európai léptékű fejlesztésében; valamint a hallgatók és az akadémiai alkalmazottak virtuális mobilitásában, a tanulmányok, az oktatás és a kutatás integrált programjában jelentkezik.
Az egyetem – vállalati szféra kapcsolatán tetten érhető hatás az egyetemi képzés munkaerőpiaci-követelményekre irányuló specifikusabb reagálásában, a végzett hallgatók adott feladatkörre szabott felkészültségében, és a vállalatok a fiatal szakemberek tudására és szakképzetségére vonatkozó elégedettségében tükröződik.

A BME-ETT feladatai a projektben

  • WP9-es (disszemináció) munkacsomag vezetője. A disszeminációs tevékenységek tervezése, koordinációja; a projekt hálózat kibővítése más felsőoktatási intézményekkel az Eurotraining hálózatának köréből.
  • A projekt magyar nyelvű honlapjának elkészítése a BME szerverén; a projekt eredményeinek terjesztése az Eurotraining felhasználói körében; kapcsolatteremtés a Magyar Nemzeti Irodával a projekt eredmények terjesztésének támogatásához; a projekt tevékenységeinek és eredményeinek bemutatása mikro- és nanoelektronikai oktatási- valamint élethosszig tartó tanulási fórumokon.
  • A projekt eredményeinek publikációja folyóiratokban, azok bemutatása konferenciákon.
  • Szakmai találkozó szervezése Budapesten a projekt eredményeinek disszeminációjára.
  • Igényelemzési tevékenységek tervezése és szervezése Magyarországon.
  • Az „Elektronikai Termékek Technológiája” című, web-alapú kurzus fejlesztése, valamint a „Szerelési és Vizsgálati Technológiák” kurzus adaptációja az mClouds rendszerbe.
  • Három további kurzus transzferje a felhő-alapú virtuális oktatási rendszerbe: ETT-VLAB „Virtuális Labor a Mikroelektronikai Technológia oktatásának támogatására” és a SENSEDU - MEMSEDU „Szenzorok és MEMS-ek oktatásának multimédiás kibővítése”.
  • Pilot vizsgálat elvégzése Magyarországon.
  • Terepkísérlet tervezése és szervezése Magyarországon.

A LIGHTWARE feladatai a projektben

A Lightware együttműködik a Felsőfokú Oktatási Intézményekkel (Higher Education Institutions – HEIs), elsősorban a BME (P13) partnerrel a mikroelektronika területén a mérnökök tanulási eredményeinek meghatározásában, a tanfolyamok tartalmi aktualizálásában, és részt vesz a hallgatók tanulmányainak irányításában.
A Lightware vállalat a következő feladatok teljesítésébe kapcsolódik be:
  • Az egyetemi és a vállalati szféra együttműködésének magyarországi koordinációja.
  • A vállalati szféra igényeinek elemzése Magyarországon (WP2); Szakértői értékelés (WP3); Minőségbiztosítási (QA – Quality Assurance) eljárások a vállalati szférához kapcsolódó tevékenységekkel kapcsolatban, a Minőségbiztosítási Tervben meghatározott követelményekre vonatkozóan Magyarországon.
  • Munkakör-specifikus tanfolyami modulok kifejlesztése (WP4).
  • Tanfolyami tartalmak, elektronikus tanulási (e-learning) anyagok, gyakorlati virtuális feladatok szakértői véleményezése (WP7).
  • A kifejlesztett Nyitott Oktatási Segédanyagok (OER – Open Education Resources) szakértői véleményezése és visszajelzés a vállalati szféra számára (WP9).
  • A projekt helyi honlapjának, publikációknak, szórólapoknak és prospektusoknak a szakértői véleményezése.
  • Az elektronikus tananyagok terjesztése a magyar ipari vállalatok körében.
  • Tudományos/technikai publikációkra alapuló terjesztés és értékelés szemináriumokon, szimpóziumokon és konferenciákon, az elektronika, a szerelés és a gyártástechnológia területén.