Elektronikai Technológia Tanszék honlapja
2024.05.17.
Ilyen volt a Solderace 2024 kéziforrasztó verseny
Képes beszámoló a negyedik pákacsatáról

Nagy örömünkre szolgált, hogy 2024. május 10-én 26 VIK-es versenyző részvételével zajlott le a SoldeRace, az ETT kéziforrasztó versenye.

A hallgatókat az ETT és az IMAPS-Hungary nevében a regisztráció, a laborszabályzat ismertetése és némi harapnivaló társaságában köszöntötte Dr. Géczy Attila, valamint a verseny házigazdája és moderátora, Dr. Farkas Csaba. A megmérettetésre villamosmérnök-, mérnök-informatikus BSc és MSc valamint űrmérnök MSc hallgatók egyaránt vállakoztak. Idei egyetlen hölgy versenyzőnk végzős BSc hallgató mérnökinformatikus szakon. Ezután a versenyzők az ELAS Kft. képviseletében a zsűri új tagjától, Suszter Mária IPC mestertrénertől egy rövid előadásban ismertetőt hallhattak a minőségi kézi forrasztás fontosságáról, annak helyes kivitelezéséről, hiszen a pontozás alapjául az IPC nemzetközi szabvány szolgált idén is.

A pákacsata színhelyére, a Szereléstechnológia laboratóriumba az ETT-n rendszeresített sárga köpenyt magukra öltve vonultak be versenyzőink. Itt Dr. Hajdu István köszöntötte a hallgatókat. A zsűri és támogatóink bemutatkozása következett: Bálint Nikolett érkezett a Lightware Zrt.-től, és profi termékeiket hozta el, melyeket áramköri valójukban csodálhattak meg az érdeklődők. Dankó Klaudia és Kiszel Domonkos a Metalloglobus Fémöntő Kft-től érkeztek hozzánk. Az értékelő bizottság tagjai voltak: Suszter Mária (ELAS Kft.), a zsűri elnöke Pető Csaba IPC mestertréner (a 30 éves Microsolder Kft.-től), alumni hallgatónk Pintér Dániel területi vezető rework mérnök és Fraskó Ádám debug mérnök (mindketten a Flex-től), Szentes Balázs alumni hallgatónk, forrasztástechnológiai szakértő, az Amtest Associates Kft. területi képviselője és Barna László minőségbiztosítási mérnök (Lightware Zrt.). A hagyományos tablókép elkészülte után az első csapat hallgató meg is kezdhette a versenyt. A feladat 4 db TH és 6 db SM alkatrész minél gyorsabb és minél jobb minőségű ólommentes beforrasztása volt, melyre csupán 15 perc állt rendelkezésükre.

 

Az értékelés is gördülékenyen és a zsűri nagyobb létszámának köszönhetően rekordgyorsan zajlott. A hallgatók a verseny közben szurkolhattak egymásnak, jó hangulatban várakoztak, miközben a kiállítókkal, tanszéki oktatóinkkal beszélgettek. A Metalloglobus Fémöntő kollégái (Kiszel Domonkos és Dankó Klaudia) jóvoltából ólomentes ón ötvözetből ismét mindenki önthetett különböző figurákat; az olvadt fémből több Miska huszár katona ö(n)(l)tött alakot.

Az első három helyezett elnyerte az IMAPS-Hungary oklevelét és a SoldeRace trófeáit: a legjobb a valódi aranybevonatú (ET-tananyag szerint: EnIG :-)) karikát, a második helyezett az (immerziós) ezüst bevonatú karikát, a harmadik legjobb pedig a bronz színre patinásodó réz karikát. A dobogósok forrasztóállomást, precíziós szerszámokat és támogatóink értékes ajándékait kapták jutalmul. A fődíj egy ERSA Icon Nano forrasztóállomás volt. A többi versenyző sem távozott üres kézzel: szponzoraink jóvoltából ajándékcsomagot és TME webáruházi kedvezményt kaptak. A díkiosztás után már csak egy dolguk volt a versenyzőknek: a versenyfeladatul szolgáló nyílból és egy-egy karikából összeállítani a saját villámló VIK logót. (Az áramkör PIC programja továbbra is elérhető ITT)

A SoldeRace 2024 legjobbjai:

1. Sznopek Ádám (MSc űrmérnök szak)

2. Kullmann Barnabás (BSc villamosmérnök szak)

3. Baráth László (MSc villamosmérnök szak)

Balról jobbra: Baráth László, Kullmann Barnabás, Sznopek Ádám

További képekért katt a SPOT galériájára!

A kötetlen hangulatú beszélgetések a díjkiosztó után is folytatódtak, miközben minden versenyző ráforraszthatta a saját kék karikáját a nyíl alakú versenyáramkörére.

A verseny létrejöttét és a díjakat, tárgyjutalmakat a lelkes támogatóinknak köszönhetjük, hiszen partnereinkkel évtizedes hallgatói-, baráti és szakmai kapcsolatunk van, akik így támogatják az elektronikai technológia és társterületeinek népszerűsítését, és ezzel a dinamikusan fejlődő ágazatra történő magas szintű képzést.

A rendezvény támogatói: Lightware, Flex, Metalloglobus Fémöntő, Microsolder, Amtest Group Európa, ELAS, TME, E-CHAIN, EuroCircuits, EFI-labs, UNIPCB, VIK és a MELT-IMAPS Hungary.

Versenyzőink, támogatóink valamint a verseny előkészítésében részt vevő kollégáink segítsége és lelkesedése tartja életben a SoldeRace-t.

Köszönjük és jövőre újra találkozunk!

Fotó: Mester Gyöngyvér és Püspöki Péter, SPOT

                                        


Vissza a hírekhez



 
 H KSzCs PSzo V
2526272829301
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
303112345