Elektronikai Technológia Tanszék honlapja
2016.04.19.
SoldeRace 2016 beszámoló
Beszámoló, galériák és videó az első, Elektronikai Technológia Tanszék által rendezett hallgatói pákacsatáról!

Az első SoldeRace pákacsata során nem csak szakmai helytállásról, sportszerűségről, de kézügyességükről is tanúbizonyságot tettek a VIK hallgatói, akik 2016. április 15-én részt vettek az Elektronikai Technológia Tanszék által szervezett szakmai versenyen.

A közel harminc elfogadott jelentkező körülbelül fél egykor kezdte a regisztrációját a V1.004 tantermében, ahonnan aztán együtt vonult le a csapat a V1 C szárny laboratóriumába. A verseny kezdete előtt Prof. Harsányi Gábor tanszékvezető és Dr. Sántha Hunor docens (a délután házigazdája) köszöntötte az egybegyűlteket, majd a Microsolder Kft. jóvoltából Regős Péter ügyvezető, IPC mestertréner tartott egy rövid gyorstalpalót a kézi forrasztás szakmai alapjairól.

A hallgatók ezek után rövid felkészülés után nyolcasával vonultak fel a kihelyezett pákák és alkatrészek köré szervezett munkaállomásokhoz. Az idő lejártával átadták a helyet a következő versenyzőknek, miközben a háttérben a zsűri (Regős Péter - Microsolder, Pintér Dániel - Flex, forrasztástechnológiai vezető, Dr. Hurtony Tamás - ETT, EFI Labs) már javában dolgozott az értékelésen. Miközben a hallgatók egymásra várakoztak, a MetalloGlobus Fémöntő és Kereskedelmi Kft. jóvoltából speciális olvadt ötvözetből katonákat, "Miskahuszárt" és egyéb játékos alakzatokat lehetett formába önteni.

 

        

 

A verseny végén három dobogóst emelt ki a bizottság a munkák értékelése alapján. A díjazottaknak a teljes tanszéki kollektíva, a szponzorok és a verseny további segítői is szívből gratulálnak!

 

          #1 Pokornyi Balázs Dániel

          #2 Singh-Bahadur Dávid

          #3 Szűcs Bálint

 

Az első helyezett egy értékes IPC tanfolyammal és egy ERSA Icon Nano forrasztóállomással lett gazdagabb a Microsolder Kft. és a Vincotech jóvoltából. A második-harmadik helyezettek ESD minősítésű kézi szerszámokat kaptak, a versenyen aktívan résztvevő hallgatók pedig TME-s ajándékokkal távozhattak, és aláírhatták a dicsőségfalra kerülő, résztvevőkről készített plakátot. Az esemény zárásaként mindenki befejezhette a megkezdett szerelvény forrasztását, amely végső stádiumban egy VIK logo formáját öltötte magára. (Az áramkör PIC programját ITT lehet elérni.)

Köszönjük a rendezvény fő támogatójának, a Vincotech Hungária Kft-nek a szponzorációt!

A Spot is képviselte magát a rendezvényünkön, az általuk készített fotókat itt érhetitek el:

 

         

 

A SPOT fotókör fotósai voltak:

    Kovács Márton, Zolnai László, Pácsonyi Imre

 

 

 

 

 


Vissza a hírekhez



 
 H KSzCs PSzo V
2526272829301
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
303112345